Anemométer légsebesség és nyomás mérésére

anemométer

Anemométer – légsebességmérő

A modern mérőműszerek óriási segítséget jelentenek a szakembereknek. Ezeknek a segítségével már olyan speciális dolgokat is számszerűsíteni tudnak, amiket még néhány éve esetleg csak megsaccolni tudtak vagy az érzéseikre hagyatkozhattak. Jó példa erre az anemométer, más néven légsebességmérő, ami képes megmérni a levegő illetve a gázok áramlási sebességét.

Ezt főként szellőzőcsatornák esetében, valamint a klíma- és szellőzőtechnika területén lehet hasznosítani, például a szűrők állapotának ellenőrzésére vagy gázkészülékek esetében a nyomáskülönbségek megállapítására. Ugyanakkor, az anemométer a felújítási munkálatok során is bevethető, például az alul- és felülnyomásos zónák nyomásának meghatározására.

Ráadásul a légsebesség és nyomás mellett, a térfogatáramról és léghőmérsékletről is ad pontos információt, amiket mind el lehet menteni, amennyiben a későbbiekben is szükség lenne a kapott értékekre. Sőt, az anemométer számítógéphez is csatlakoztatható, így akár helyben ki lehet elemezni az adatokat.