A daraszén megrendelhető bármilyen mennyiségben

Daraszén

A tüzelőanyagok megfelelő kiválasztását mindenki saját igénye szerint határozza meg. Manapság többféle kiszerelésben is megvásárolható a daraszén, ez pedig azt jelenti, hogy egy darab 30 kg-os lehet. Ennek nagyon nagy előnye, hogy könnyen tárolható, mivel kevés helyet foglal és a szállítása is egyszerűen megoldható.

Fűtőértékét illetően 10,500-12,500 KJ/kg, a nedvességtartalma körülbelül 30%. Mielőtt megrendelné az adott anyagot, elég ha próbafűtésre vásárol először a termékekből, majd ezután választja ki a végleges fűtési eszközt. A daraszén 5-25 mm között a legideálisabb.

Arra figyeljen, hogy olyan helyen tárolja, ahol nem éri erős napfény és ne hagyja, hogy szétporladjon. A daraszén ár-érték arányát illetően, jó választás lesz és nem fog benne csalódni semmilyen téren. Mindig a megrendelt mennyiséget szállítják le, sem többet, sem kevesebbet nem fog kapni belőle.

Csakis az ilyen, illetve a vegyestüzelésű berendezésekben használható. Nemcsak a fűtésre szolgálnak, hanem a meleg vizet is biztosítják. Előfordulhat, hogy a kazánszén monoxid szivárgással működik úgy, hogy ezt nem veszi azonnal. Ezért fontos, hogy megfelelő mérőműszert vásároljon erre a célra, így még időben észreveheti a problémát. Ez elég ritkán fordul elő, mivel a legtöbb termék zárt égésű.

A kondenzációs berendezések hatásfoka tökéletes, a földgázt ami nem más, mint egy energiahordozó, teljesen el tudja égetni. A kazánszén használata esetében, kiváló választás lesz. Kétféle lehet, barna és fekete. A barna külső megjelenése után fényes és fénytelen, lágy és földes. Kolloidálisan kötött víz van benne. A fekete színű egy üledékes kőzet, ami lencsés, valamint rétegezett fejlődésű.

Nemcsak energiatermelésre használják, hanem még fontos vaskohászati és vegyipari alapanyag is. Remek ára miatt mindenki hozzájuthat és fűthet vele a téli hideg napok folyamán. Az otthonába kellemes környezetet varázsolhat és kellemesebbé teheti vele az estéket. Tárolását illetően, egyszerűen elfér bárhol, mert csak az a lényeg, hogy száraz helyiség legyen.