Hogyan kerülhet jó helyre az adó 1 százaléka?

Hogyan kerülhet jó helyre az adó 1 százaléka?

Hogyan kerülhet jó helyre az adó 1 százaléka?

A daganatos gyermekek és családjaik nehéz helyzetén igyekeznek segíteni különböző alapítványok és civil szervezetek. Bárki támogathatja őket, amennyiben adó 1 százalékának a felajánlásával. Mindenképp ajánlott gondosan utánanézni, hogy melyik szervezetet támogassa, hiszen sajnos ezen a területen is vannak olyan csalók, akik csak azért hozzák létre az alapítványt, hogy azon keresztül pénzt harácsoljanak össze maguknak.

Magától értetődik, hogy az ilyen szervezetek az adó 1 százalékból befolyó összeggel nem a beteg gyerekeket segítik, hanem saját részre veszik meg álmaik autóját. Szerencsére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oldalán minden ilyen szervezet közhasznúsági beszámolója elérhető, így bármikor meggyőződhet róla, hogy mire is költik a pénzt. Mivel évente csak egyszer van lehetőség felajánlani az adó 1 százalékot, így mindenképp tanácsos rászánni egy kis időt, hogy valóban azoknak nyújthasson segítséget, akik szívvel-lélekkel dolgoznak a daganatos gyermekek megsegítésén és valóban a javukra fordítják az adományokból beérkező összeget.