Igencsak híres a Vylyan pincészet

Vylyan pincészet

A magyar borok messze földön híresek, ezért nem csak a hazai borkedvelők örülhetnek a finomságoknak, hanem a szomszédos és távoli országok alkoholkedvelői is.

Ha már az itteni fenséges nedűkről van szó, a Vylyan pincészet mindenképp szót érdemel, hiszen ez több évtizede már egyet jelent a szorgalommal, kifogástalan minőséggel, a hagyománytisztelettel és ezzel együtt a fejlődéssel is. A Vylyan pincészet egyik érdekessége, hogy a szakemberek ezen a borvidéken az általános pincemodellel szemben a kisharsányi Fekete-hegyen hozták létre a birtok központját, azt a helyet, ahol kiváló italok születnek. Ez nem csak gazdaságosabb megoldás, hanem egyfajta meghajlás a hagyományok előtt, jelezve a termőhelyhez, szőlőültetvényekhez való kötődést.

A Vylyan pincészet a kezdetek óta célként tűzte ki a villányi termőhely legfőbb jegyeit magán viselő, igazán finom borok előállítását. A siker annak is betudható, hogy a hozzáértők a régi idők tudását vegyítik a korszerű módszerekkel, megoldásokkal. Egyértelműen megéri a Vylyan pincészetet meglátogatni.