Többféleképpen is tehet a korpa ellen házilag

Korpa ellen házilag

Azok, akik a tradicionális, vegyszermentes megoldásokat kedvelik, szívesen alkalmazzák a házi praktikákat. Sokan elfelejtik, hogy például a fejbőrön megjelenő korpa ellen házilag is tehetnek, nem muszáj a boltokban árult méregdrága termékeket megvásárolniuk ahhoz, hogy érzékelhető változást érjenek el.

Azonban ezek a módszerek előbb-utóbb feledésbe merülnek, ha nem alkalmazzák azokat. Nagyanyáink még korpa ellen házilag úgy léptek fel, hogy csalánt szedtek a ház mellől és főzetet készítettek belőle, amivel átmosták a hajas fejbőrt. Egyszerű megoldás ez, viszont a mai modern világban idegenkednek ettől az emberek, sőt, sokszor kipróbálatlanul is hatástalannak ítélik meg.

Pedig lehet, hogy hatásosabb lenne ez, mint több gyártó termékeit végigpróbálgatni eredmény nélkül. A főzet azonban a zsíros fejbőrűeknek ajánlott leginkább. Ha Önnél száraz korpa jelentkezik, vagyis a fejbőre száraz, a haja fénytelen, akkor inkább a korpa ellen házilag az olajos-tojásos pakolás javallott. Ezt sem nehezebb elkészíteni, mint a csalánfőzetet, sőt, az alapanyagokért nem kell gyűjtögetni sem.

Ugyancsak hasonló a helyzet azzal, ha az ágyi poloska csípés kezelés házilag kerül szóba. Ilyen esetben is vannak jól bevált praktikák, amelyet régen is alkalmaztak és nem egyből a patikában álltak meg az emberek. A viszketés megszűntetése a fő cél, hiszen a csípés helye éghet, kipirosodhat és akár allergiás reakció is felléphet. A csípést elsősorban a poloskák eltávolításával lehet megakadályozni.

Az ágyi poloska alattomos kis teremtés, hiszen nappal szinte észrevehetetlenek, mivel az ágy olyan zugaiban bújnak meg, ahol biztonságban vannak és csak este jönnek elő, az emberi testmelegre, hogy táplálkozzanak. A poloskák mihamarabbi kiirtása nagyon fontos, hiszen gyorsan szaporodnak és a helyzet hamar eldurvulhat. Ehhez kérjen szakavatott segítséget valamelyik rovarirtó vállalattól! Addig is amíg ez megoldódik, elkezdődhet az ágyi poloska csípés kezelés házilag, hogy minél jobban mérsékelje a viszketést és a kipirosodást. Olvasson utána, hogy mit tehet ennek érdekében!