Hogyan kivitelezhető a kéményépítés házilag?

Kéményépítés házilag 

Kéményépítés házilag

Kéményépítés esetén sokan nem alkalmaznak szakembert és házilag oldják meg ezt a feladatot. Azonban ennek sok hátulütője lehet, hiszen a hatályos jogszabályok ismerete feltétlenül szükséges egy jó kémény elkészítéséhez. A kéményépítés házilag összetett folyamat, amelynek során ügyelni kell a megfelelő szellőzés kialakítására. Fontos, hogy az égéskor keletkezett füstmennyiség könnyen tudjon kiáramolni az adott kéményen. A jogszabályokban meghatározott módon kell kialakítani a kémény magasságát, ugyanis ügyelni kell, hogy a kiáramló füst ne a szomszéd udvarába áramoljon. A kéményépítés házilag bonyolult lehet, ugyanis többféle szabványnak is meg kell felelnie. Az elkészített kémény használatára engedélyt is kell kérni, amelynek feltételei 2009 óta szigorodtak. A kéményépítés házilag, szakemberi segítség nélkül gondot okozhat, így érdemes mindenképp egy hozzáértő segítségét kérni. A szabványoknak és jogszabályoknak nem megfelelő kémények alkalmazása tilos, így ebben az esetben új kémény építése szükséges. Ma már számos kész kéményrendszer található meg az ajánlatokban, amelyek megkönnyítik a kémények felépítését.