Milyen pályázati hitelek léteznek?

Pályázati hitelek

Sajnos nagyon sok vállalkozás van olyan helyzetben, hogy önerőből képtelen bármiféle továbbfejlesztésbe belevágni, ugyanis a költségvetésébe egy ilyen projekt megvalósítása egyáltalán nem fér bele. Amikor egy vállalkozás nem tud önerőből megvalósítani egy projektet, jó ha tisztában van azzal, hogy milyen pályázati hitelek közül választhat. Persze sokan ódzkodnak bármiféle hitelfelvételtől, mondva, hogy nem szeretnének semmi olyan tevékenységbe belevágni, aminek következtében jó néhány évig a vállalkozásuknak hitelt kell majd törlesztenie.

Nos, néhány dolgot tisztán kell látni! Először is, a pályázati hitel fogalma azt jelenti, hogy olyan támogatásról van szó, amit a kedvezményezett a felvett hitel törlesztésére fordíthat, vagyis ebből fizeti ki a kölcsön egy részét. Ennek következtében a saját zsebéből már jóval kevesebbet kell visszatéríteni, ami azt jelenti, hogy a havonkénti részlet rendkívül alacsony lesz, vagy pedig a futamidő csökken majd le. Tehát nem kell attól tartania egyetlen vállalkozást vezetőnek sem, hogy majd kolosszális összegeket kell utólag visszafizetnie. Másodszor azt a tényt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy éppen a hitelből finanszírozott fejlesztéseknek és bővítéseknek következtében, a vállalkozás vagy cég sokkal nagyobb profitot termel majd, hiszen éppen ezért volt szükséges az újítást célzó projekt beindítására és lebonyolítására. Ráadásul így olyan cégek is előnyös hitelekhez juthatnak, amelyek előzőleg próbálkozva folyamatos elutasításokba ütköztek a bankok részéről, semmiféle hitelt nem sikerült felvenniük erre a célra.

A pályázati hitellel ez a helyzet garantáltan megváltozik, hiszen így már a visszafizetendő összeg jelentős részét a pályázati alapból merítik. Ilyen biztosíték mellett, már a bankok is bátrabban nyújtanak segítséget. Tehát, ha eddig még nem sikerült semmiféle támogatást szereznie a cége korszerűsítésére, akkor itt az ideje, hogy a fent említett lehetőséget is fontolóra vegye, hiszen ez lehet a kulcs a sikerhez! Ha már létezik ez a lehetőség, akkor élni kell vele!